Menü Bezárás

Üdvözlöm! Engedje meg, hogy bemutatkozzam és bemutassam vállalkozásunkat! Pálfi Zoltán vagyok. Csornán születtem, de idő közben tettem egy kis kitérőt Budapestre. Saját vállalkozás indítása már tíz éve megfogalmazódott bennem. Pontosabban abban a pillanatban, amikor először fogtam a kezemben szerelővasat! Akkor már tudtam, ez lesz az, amivel szeretnék foglalkozni. Az évek során jártam külföldön is, de a legmeghatározóbb éveimet Pesten töltöttem. Sikerült egy olyan csapatba bekerülnöm, ami annyi tapasztalatot adott, mind szakmai, mind üzleti részben, hogy most bátran merjek belevágni a saját vállalkozásomba. Ez a csapat megtanított alázattal dolgozni, igazodni és belemerülni az újabb kihívásokba. Törekedni arra, hogy mindig, minden körülmények között tökéletes munkát adjak ki a kezemből! Nincs olyan, hogy félig kész, nincs olyan, hogy, ez majd meglesz máskor! Pestről hazaköltözve tudtam, ezt most kell megvalósítani. Szeretném, ha minden ügyfelünk elégedetten távozna műhelyünkből, és ezt, egyfajta kihívásként is kezeljük! Igyekszünk a legjobban és kedvező áron dolgozni! Fő profilunk, a gumiszerelés, amit vállalunk a személyautótól, egészen a kamionok, buszokon át a haszongépjárművekig. Méretileg 10”- tól, egészen 46” – ig. Ez mellett még KLÍMATÖLTÉSSEL, a klímarendszerek teljes körű szervizelésével, és annak tisztításával, valamint bemattult fényszórók felújításával, polírozásával, kárpittisztítással és kerekek/gumik szezonális eltárolásával is foglalkozunk! Későbbiekben ügyfeleink igényeihez igazodva természetesen bővíteni szeretnénk szolgáltatásainkat!